nemzetigardagyor
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

 

 

 

free counters

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Román terror: elvezették Kolozsváron a Székely Hadosztályról megemlékezni óhajtókat (közleménnyel frissítve)

barikád.hu  2010.12.01. 21:44

Elvezették Kolozsváron azt a nyolc személyt, akik az erdélyi város főterén akartak részt venni a Székely Hadosztályra való emlékezésen.

A történtekről az Agerpres román állami hírügynökség számolt be, amely a kolozsvári csendőrség szóvivőjét idézte. Mint mondta, a csendőrök nyolc személyt kísértek be a rendőrségre amiatt, hogy más államok felségjeleit viselték. A szóvivő szerint a nyolc résztvevőnél magyar nemzeti lobogó és a Magyar Gárda zászlója volt.

A rendőrségen igazoltatták őket, és kiderült, hogy a nyolc személy közül néhányan - nem pontosították, hogy hányan - magyar állampolgárok, akik a csendőrség szóvivője szerint tagjai a Magyar Gárdának.

A Székely Hadosztályt 92 évvel ezelőtt alapították. A hősies katonai egységet, amelyet 1918. december 1-je, Erdély és Románia egyesülésének proklamálása után, az Erdélybe betört román csapatok ellen hoztak létre Kolozsváron. Tavaly hatan jelentek meg ugyanezen a megemlékezésen, s akkor is elvezették a résztvevőket.

A Marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a Székely Gárda nyolc tagját, akik Kolozsváron kívántak megemlékezni a Székely Hadosztály megalapításáról, a rendőrség és a csendőrség helyi egységei ma délután letartóztatták.

Meghívó

Országos Sajtó  2010.11.08. 22:02

 

Október 23-i megemlékezés

W.A.Z. sajtó  2010.10.26. 09:16

 „Elvtársak!”

 

Így köszöntötte a Parlament előtt összegyűlt tömeget 1956. október 23-án remegő hangon Nagy Imre, a „mártír miniszterelnök”, akit napjainkban a forradalom legnagyobb hőseként emlegetnek. Hogy mártír volt, az nem kérdés, hiszen mártír mindenki, aki egy elnyomó diktatúra áldozata lesz. Azonban, hogy kik az igazi hősök, a hivatalos történelemszemlélet mindig is igyekezett eltitkolni.

Bajtársunk rendőröket igazoltat :-)

Kuruc.info  2010.10.24. 19:53

 

Lapszemle:Segítség a károsultaknak: adományokkal, építési telekkel

Kisalföld  2010.10.22. 08:26

 

Az egyedi polgárőrök adományokat gyűjtöttek a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak. A szili önkormányzat egy építési telket ajánlott fel. 

A devecseri és kolontári bajbajutottak részére az egyedi polgárőrök öt járművel szállították a felajánlásokat. Tartós élelmiszereket, ruhaneműket, háztartási eszközöket vittek. A gyűjtést továbbra is folytatják. Elsősorban bútorokat várnak.

Németh Gábor, a polgárőrség titkára elmondta: egyeztettek a gyűjtést koordinálókkal és ennek szellemében kérték ők is a helyieket az adakozásra. – Bútorra, hűtőgépre, gáztűzhelyre és egyéb fontos kiegészítőkre számítunk elsősorban. 

 


 

1956

  2010.10.20. 20:56

 

Magyar Gárdát Kárpátaljára!!!

barikád.hu  2010.10.11. 21:21

A honvédség vágatlan videója az iszapkatasztrófáról

Kuruc.info  2010.10.10. 21:58

 

Tizenhárom vértanú az aradi Golgotán

Kuruc.info  2010.10.06. 18:53

"Ha ön olyan okos ember lenne, mint amilyen rossz katona, akkor halál helyett húsz év sáncra ítéltetett volna bennünket. Ott ugyanúgy elpusztulunk, és még el is felejtenek. Így azonban annak a forradalomnak leszünk a jelképei, melyet ön el akart tiporni."
(Kazinczy Lajos Haynauhoz intézett sorai)

SEGÍTSÉGKÉRÉS!!!

WAZ sajtó  2010.10.06. 18:51

Tisztelt Cím!

 

 

A devecseri s egyben kolontári plébános, Mód Miklós atya kérését tolmácsoljuk:


 

"Kérlek benneteket, aki tud segítsen a vörös iszap sújtotta településeken.

Konkrétan szükség lenne vödörre, lapátra, gumikesztyűre, olyan ruhára, amit munka után eldobhatnak és gumicsizmára. Ezeket a devecseri vagy a kolontári plébániára lehet eljuttatni.

Aki pénzzel tud segíteni az a Róm. Kat. Plébánia Devecser 12084003-00103523-00100003 számlaszámra küldje el segély megjegyzéssel.

A halottakért ma 17 órakor lesz szentmise a kolontári templomban, imádkozzatok értük."

 

 

 

Köszönettel:

 

               Andrónyi Miklós

                 Polgármesteri Hivatal

    Építési és Városgazdálkodási Iroda

         H-8400 Ajka, Szabadság tér 12.

Tel: +36/88/521-125      Fax: +36/88/212-794

              Mobil: +36/30/630-2565

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 

SAJÁT SOROZATOK! MEGLEPÕ,VICCES,PIKÁNS,ÉRDEKES,HÁTBORZONGATÓ,MISZTIKUS,SZERELMES,TINI,SZAPPAN,KOMÉDIA,SZITCOM. KATT!!!!!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    online patika    *****    koszorúszállítás    *****    jogi szakfordítás    *****    Hitel kiváltási lehetõség, vagy állomház számodra. http://href.hu/x/hsx0 ingyenes regisztráció május 31.-ig    *****    Hitelkalkulátor, hitel kalkulátor online hitelek 2012-2013 - Pénzügyi hírek, gazdaság bankok, adók    *****    Kattints!A legjobb magyar forrásod Ashley Tisdale-rõl!Kattints!Ashley Tisdale!    *****    //JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//    *****    Egyedi kézzel készített ajándéktárgyak, és még sok más vár Rád! Folyamatosan bõvülõ kínálattal! Nézd meg Te is!:)    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATTT    *****    JAPÁN l MINDEN AMI JAPÁN KULTÚRA l HAVONTA NYEREMÉNYJÁTÉK l JAPÁN    *****    FARKAS SZEREPJÁTÉK! Gyere és nevelj te is farkast a lapon! Csak egy kattintás! Farkas szerepjáték! Gyere és nevelj!    *****    gyógyszerwebáruház    *****    Asztaldíszek az e-virag.hu oldaltól!    *****    Mûszaki szakfordítás (angol-magyar) - Mag Éva    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    Honlapverseny! Nyeremény: 80 kredit + ingyen hirdetés! Jelentkezz Te is, és változtass a verseny állásán!    *****    Kövesd nyomon GERALD DEPARDIEU életét, és munkásságát!